A BAYER HUNGÁRIA KFT. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA

Content
EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREK RÉSZÉRE

 

1. A tájékoztató célja
 

A jelen adatkezelési tájékoztató célja, hogy a vonatkozó adatvédelmi jogi jogszabályok előírásainak megfelelően tájékoztassa az egészségügyi szakembereket, mint az adatkezelés érintettjeit arról, hogy milyen személyes adatokat, milyen célból és milyen egyéb feltételekkel kezel róluk a Bayer Hungária Kft. mint adatkezelő (a jelen adatkezelési tájékoztatóban a Bayer Hungária Kft. úgyis hivatkozásra kerülhet, mint „Adatkezelő” vagy „Bayer”).

A Bayer kiemelten fontosnak tartja az egészségügyi szakemberek adatkezeléshez kapcsolódó jogainak tiszteletben tartását és érvényre juttatását. A Bayer az egészségügyi szakemberek személyes adatainak kezelése, nyilvántartása, feldolgozása és esetleges továbbítása során minden esetben az Európai Parlament és a Tanács (EU) természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 rendelete (2016. április 27.) (általános adatvédelmi rendelet, ismertebb nevén az ún. GDPR), valamint az adatvédelemre vonatkozó egyéb, hatályos jogszabályi rendelkezések alapján jár el.

 

2. Az Adatkezelő neve és elérhetősége

Adatkezelő neve:
Adatkezelő székhelye és postai címe:
Cégjegyzékszáma:
E-mail címe:
Bayer Hungária Kft.
1117 Budapest, Dombóvári út 26.
01-09-063142
adatvedelem@bayer.com


3.  A személyes adatok kezelésének célja, jogalapja, köre, megőrzésének ideje

 

A könnyebb áttekinthetőségét szem előtt tartva, az adott adatkezelés céljáról, annak jogalapjáról, a kezelt személyes adatok köréről és az adatkezelés során kezelt adatok megőrzési idejéről az alábbi tájékoztatást adjuk:

3.1. Felhasználói fiók létrehozása a zárt, szakmai weboldalainkon

3.1.1. Az adatkezelés célja: Azért, hogy az egészségügyi szakember a Bayer kizárólag egészségügyi szakembereknek szóló zárt weboldalait (pl.: https://www.baymedinfo.hu) használhassa, szükséges, hogy a regisztráció során felhasználói fiókot hozzonlétre.

3.1.2. Az adatkezelés jogalapja: Az egészségügyi szakember önkéntes, előzetes tájékoztatáson alapuló és kifejezett hozzájárulása,  amelyet a felhasználói fiók regisztrációja során az erre vonatkozó jelölő négyzet (ún. „check box”) kipipálásával ad meg a Bayer részére.

3.1.3. Kezelt személyes adatok kategóriái: felhasználónév, teljes név, e-mail cím, jelszó, szakterület, alap-nyilvántartási szám/pecsétszám. 

3.1.4. Személyes adatok forrása: az egészségügyi szakember által megadott adatok.

3.1.5. Adatok megőrzésének ideje: Amennyiben az egészségügyi szakember regisztrál, de a regisztrációt nem erősíti meg, úgy a fiókot a megadott adatokkal együtt 14 napon belül a Bayer törli. Egyéb esetekben az adatokat a felhasználói fiók egészségügyi szakember által történő törléséig, illetve az egészségügyi szakember törlésre irányuló kérelméig, ennek hiányában öt (5) évig tárolja a Bayer.

3.2. Regisztrációs jogosultság ellenőrzése a zárt, szakmai weboldalainkon

3.2.1. Az adatkezelés célja: A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a zárt szakmai weboldalaink tartalma kizárólag egészségügyi szakembereknek szól és laikusok felé nem kommunikálható, az Adatkezelő a regisztrációt követően – legkésőbb a regisztrációt követő három (3) munkanapon belül – ellenőrzi a megadott név és alap-nyilvántartási szám/pecsétszám egyezését az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek nyilvános nyilvántartásának adataival.

3.2.2. Az adatkezelés jogalapja: Az Adatkezelő jogos érdeke. (A jogos érdek részletezése: A vonatkozó magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy laikus, egészségügyi végzettséggel nem rendelkező személyek vonatkozásában egyes Bayer által forgalmazott termékekkel kapcsolatos kereskedelmi és egyéb szakmai információkat közzé lehessen tenni.)

3.2.3. Kezelt személyes adatok kategóriái: vezetéknév, keresztnév, alap-nyilvántartási szám/pecsétszám.

3.2.4. Személyes adatok forrása: az egészségügyi szakember által megadott adatok.

3.2.5. Adatok megőrzésének ideje: Amennyiben a regisztrációs jogosultság ellenőrzése során megállapítja a Bayer, hogy az egészségügyi szakember által megadott adatok nem egyeznek meg az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek nyilvános nyilvántartásában szereplő adatokkal, a regisztráció az egészségügyi szakember által megadott e-mailcímre küldött értesítés mellett törlésre kerül. Egyéb esetekben az adatokat a felhasználói fiók egészségügyi szakember által történő törléséig, illetve az egészségügyi szakember törlésre irányuló kérelméig, ennek hiányában öt (5) évig tárolja a Bayer.

3.3. Ügyfélkapcsolat működtetése és fenntartása

3.3.1. Az adatkezelés célja: A Bayer ügyfélkapcsolat-kezelő rendszert működtet, amelyben személyes adatokat tárol az ügyfél kapcsolat létrehozása, működtetése és fenntartása érdekében. Az ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer célja, hogy az Adatkezelő kapcsolatba tudjon lépni az egészségügyi szakemberrel gyógyszerismertetés céljából személyes találkozások szervezése, szakmai és tudományos ismeretek terjesztése, rendezvényekre való meghívás, valamint annak érdekében, hogy olyan termékekről és szolgáltatásokról tájékoztassa, amelyek az egészségügyi szakembert érdekelhetik, továbbá különböző tájékoztató anyagokat küldjön vagy a termékeire vonatkozó sürgős orvosi információkat közöljön az egészségügyi szakemberrel. A Bayer az ügyfélkapcsolat-kezelő és a hozzá kapcsolódó rendszerekben dokumentálja és elemzi az egészségügyi szakemberrel való kapcsolatfelvételt, továbbá a gyógyszerminta átadásával kapcsolatos adatokat.

3.3.2. Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelő jogos érdeke. (A jogos érdek részletezése: A Bayernek jogos üzleti, gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy az egészségügyi szakemberekkel a fent megjelölt célokból kapcsolatot tartson. Az Adatkezelővel való kooperáció keretében a jogos érdeken alapuló adatkezelés mellett sor kerülhet a GDPR 6. cikk (1) c) pontja szerinti, jogszabályi kötelezettség teljesítésén alapuló kötelező adatkezelésre is, így például az ingyenes minta átadásához kapcsolódó jegyzőkönyv-felvétel esetén.

3.3.3. Kezelt személyes adatok kategóriái: a teljes név; szakterület; terápiás terület; munkahely neve, címe; munkakör; egészségügyi szakdolgozó típusa; alap-nyilvántartási szám/pecsétszám; a telefon-, fax- és mobiltelefonszám; az e-mail-cím és egyéb online elérhetőségek, kapcsolattartási preferenciák, használt nyelv és nyelvtudás, kapcsolatfelvétellel kapcsolatos adatok és ezekből levont következtetések, az Adatkezelő által szervezett vagy támogatott rendezvényen való részvételének ténye és az egészségügyi szakember részvételével kapcsolatos információk; az egészségügyi szakembernek átadott gyógyszerminta megnevezése, mennyisége, az átadás időpontja.

3.3.4. Személyes adatok forrása: A következő adatok az IQVIA ONE Key rendszerből származnak: a teljes név; szakterület; terápiás terület; munkahely neve, címe; munkakör; egészségügyi szakdolgozó típusa; használt nyelv és nyelvtudás, alap-nyilvántartási szám/pecsétszám. Az egyéb adatokat az egészségügyi szakemberekkel folytatott kapcsolattartás során szerezzük közvetlenül, illetve a rendezvényeken történő részvétellel kapcsolatos adatokat a rendezvényszervezőktől is beszerezhetjük.

3.3.5. Adatok megőrzésének ideje: Az Adatkezelő tíz (10) évig tárolja az adatokat. 

3.4. Ügyfelek szegmentációja (profilalkotás)

3.4.1. A Bayer az ügyfélkapcsolat-kezelő és a hozzá kapcsolódó rendszerekben rögzíti az egészségügyi szakember szakmai tevékenységi körét, érdeklődési körét és terápiás szokásait. Az egészségügyi szakember szakmai tevékenységi köréből, érdeklődési köréből és terápiás szokásaiból a Bayer profilt hoz létre saját adatok alapján. A Bayer a profil segítségével tervezi és szervezi az egészségügyi szakemberek látogatását. A profilalkotás célja, hogy az egészségügyi szakemberek minél inkább személyre szabott információhoz jussanak és az Adatkezelő ezáltal növelje tevékenységének hatékonyságát és megfelelő kereskedelmi és üzletfejlesztési stratégiát alakítson ki.  
Az Adatkezelő a fentiek szerinti elemzések eredményeként, vagy azokkal összefüggésben automatizált döntéshozatalt nem alkalmaz. A profilalkotásnak az egészségügyi szakemberre csupán közvetett hatása van, azt az érintett egészségügyi szakember az Adatkezelő által alkalmazott, az érintett egészségügyi szakemberrel kapcsolatos kommunikációs stratégiában (a kapcsolat-felvételek számában és a kapcsolat-felvételek során átadott információ tartalmában) érzékelheti.

3.4.2. Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelő jogos érdeke. (A jogos érdek részletezése: A Bayernek jogos üzleti, gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy megismerje a vele kapcsolatba kerülő egészségügyi szakemberek szakmai tevékenységi körét, érdeklődési körét és terápiás szokásait annak érdekében, hogy a Bayer ismertetési tevékenysége minél inkább megfeleljen az egészségügyi szakemberek tényleges igényeinek, és a Bayer megfelelő kereskedelmi, üzletfejlesztési stratégiát alkalmazhasson.

3.4.3. Kezelt személyes adatok kategóriái: A 3.3. pontban megjelölt adatokon felül az érdeklődési kör, terápiás szokások, az egészségügyi szakember tapasztalatát és szakmai befolyását tükröző státusz információ. 

3.4.4. Személyes adatok forrása: A Bayer saját adatai. 

3.4.5. Adatok megőrzésének ideje: Az Adatkezelő tíz (10) évig tárolja az adatokat.

3.5. Közvetlen marketing/szakmai (orvosi) megkeresések elektronikus és egyéb kommunikációs csatornán

3.5.1. Az adatkezelés célja: Az egészségügyi szakember elérhetőségeit arra használhatja fel a Bayer, hogy telefonon, e-mailben, levélben vagy más elektronikus eszköz segítségével – például faxon, webhelyen folytatott csevegéssel, SMS-ben, üzenetküldő rendszeren küldött üzenettel vagy távoli eligazítással (ún „remote detailing”) (beleértve az ügyfél kérésére biztosított szolgáltatásokat) – felvegye az egészségügyi szakemberrel a kapcsolatot marketing- és orvosi kommunikáció érdekében. A marketing-/orvosi kommunikáció keretében tájékoztathatja az egészségügyi szakembert az orvos érdeklődési körébe tartozó szolgáltatásokról, termékekről vagy eseményekről, illetve a Bayer visszajelzést kaphat termékeiről és szolgáltatásairól. Ez az egészségügyi szakember érdeklődési körére szabott hirdetések Bayer weblapjain, vagy más webhelyeken és alkalmazásokban való megjelenítését is magában foglalhatja.

3.5.2. Az adatkezelés jogalapja: Az egészségügyi szakember önkéntes, előzetes tájékoztatáson alapuló és kifejezett hozzájárulása.

3.5.3. Kezelt személyes adatok kategóriái: a teljes név; a cím; a telefon-, fax- és mobiltelefonszám; az e-mail-cím és egyéb online elérhetőségek.

3.5.4. Adatok megőrzésének ideje: Az Adatkezelő tíz (10) évig tárolja az adatokat.

3.6. Közvetlen marketing/szakmai (orvosi) megkeresések egészségügyi szakember általi használatának elemzése

3.6.1. Az adatkezelés célja: Annak érdekében, hogy a Bayer az elektronikus marketing-/szakmai (orvosi) kommunikációját az egészségügyi szakember igényeire és szokásaira szabhassa, rendszeresen elemzi kommunikációi egészségügyi szakember általi használatát, így például azt, hogy megnyitotta-e őket, és ha igen, mit csinált velük (pl. melyik hivatkozásokra kattintott).

3.6.2. Az adatkezelés jogalapja: Az egészségügyi szakember önkéntes, előzetes tájékoztatáson alapuló és kifejezett hozzájárulása.

3.6.3. Kezelt személyes adatok kategóriái: a teljes név; a cím; a telefon-, fax- és mobiltelefonszám; az e-mail-cím és egyéb online elérhetőségek.

3.6.4. Adatok megőrzésének ideje: Az Adatkezelő tíz (10) évig tárolja az adatokat.

4.  A személyes adatok továbbítása

4.1. Adatkezelés megbízás alapján

4.1.1. A Bayer szolgáltatásainak nyújtása során erre szakosodott vállalkozókat vesz igénybe. Ezeket a vállalkozókat nagy körültekintéssel választja ki, és rendszeresen ellenőrzi. Megfelelő adatfeldolgozási megállapodásokkal gondoskodik arról, hogy a vállalkozók kizárólag a Bayer utasításaira, és kizárólag előírásai szerint kezelhessenek személyes adatokat.

4.1.2. A közvetlen marketing/szakmai (orvosi) megkeresések, a zárt szakmai weboldalaink, elektronikus rendszereink és a kapcsolódó adatbázisok karbantartása során erre szakosodott adatfeldolgozókat is igénybe vesszük, így különösen, de nem kizárólagosan az alábbiakat:

Adatfeldolgozó neve:
JACSOMEDIA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Adatfeldolgozó elérhetősége:
székhely: 2151 Fót, Tarló utca 22; cégjegyzékszáma: 13-09-115233; adószáma: 14056097-2-13;)
Adatfeldolgozás célja:
A zárt szakmai weboldal (Baymedinfo) fejlesztője, üzemeltetője és az adatbázis karbantartója.

Adatfeldolgozó neve:
Bayer Business Services GmbH, Leverkusen
Adatfeldolgozó elérhetősége:
Székhely: Düsseldorfer Str. 600, 51061 Köln
Telephely: Amtsgericht Köln HRB 49895
Tel.: +49-(0)214 / 30-1
Ust-Ident-Nummer: DE 813385817
Adatfeldolgozás célja:
A zárt szakmai weboldal (Baymedinfo) tárhely szolgáltatója.

Adatfeldolgozó neve:
Veeva Systems Inc.
Adatfeldolgozó elérhetősége:
Székhely: 4280 Hacienda Drive, Pleasanton, CA 94588, USA
Adatfeldolgozás célja:
Ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer fejlesztője, üzemeltetője.

4.2. Harmadik felek

4.2.1. Az egészségügyi szakember személyes adatai az alábbi feltételek mellett kerülnek átadásra harmadik feleknek, vagy kerül biztosításra számukra hozzáférés:

a. A személyes adatok a fentiekben meghatározott célok érdekében továbbításra kerülhetnek más Bayer-leányvállalatoknak. Más Bayer-leányvállalatok azonban kizárólag akkor kereshetik meg az egészségügyi szakembert közvetlenül e-mailben vagy más elektronikus eszközzel a megfelelő marketing- vagy egyéb közleménnyel, ha az egészségügyi szakember az alábbiakban hozzájárul ehhez.

b. A fent említett személyes adatok más olyan üzleti partnerek részére is átadásra kerülhetnek, amelyeknek részt kell venniük az adott szolgáltatás lebonyolításában vagy az egészségügyi szakemberrel folytatott kommunikációban (például szállodák, utazási irodák).

4.3. Továbbítás nem európai uniós országokba

Az egészségügyi szakember személyes adatainak egy része olyan, az Európai Gazdasági Térségen („EGT”) kívüli országokba is továbbításra kerülhetnek vagy ott kerülhetnek kezelésre, ahol adott esetben Európához képest kevésbé szigorú adatvédelmi előírások lehetnek érvényben. Ilyen EU-n kívüli adattovábbítás esetére azonban a Bayer megfelelő (EU szabványos) szerződési feltételeket ültetett át és megfelelő garanciákat vezetett be. Az egészségügyi szakember személyes adatainak bármely, EU-n kívüli országokba történő továbbítása esetén a Bayer elkötelezett az adattovábbítás megfelelő garanciák biztosításával történő elvégzése iránt az alábbiak mellett:

  • megfelelő védelmi szintet biztosít megfelelő garanciák bevezetésével, valamint az (EU) 679/2016 Rendelet szabályainak történő megfeleléssel;
  • a személyes adatok továbbítását az alábbiak alapján folytatja le:
    • a) az Európai Bizottság megfelelőségi határozatai; vagy, amennyiben nem
    • b) általános szerződési feltételek/ kötelező erejű vállalati szabályok; vagy, amennyiben nem
    • c) a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóság által jóváhagyott magatartási kódex/ hivatalos biztonsági minősítések.
  • amennyiben a továbbítás a fenti a), b), c) esetek alapján nem folytatható le, a személyes adatok továbbítását a Bayer azon érintett adatalany hozzájárulása alapján folytatja le, akinek a személyes adatait továbbítani szükséges; vagy az (EU) 679/2016 Rendelet 49. cikkében foglalt eltérés alapján.

Amennyiben az adattovábbítás megfelelőségét érintő garanciák kapcsán további tájékoztatást kíván kérni, úgy kérését az Adatkezelő jelen tájékoztató fenti 2. pontban megadott elérhetőségeire továbbítsa.

5.  Az egészségügyi szakember jogaival, valamint azok érvényesítésével kapcsolatos információk, kapcsolattartás

A vonatkozó adatvédelmi jogszabályok szerint az alábbi jogok illetik meg az egészségügyi szakembert:

  • a Bayer által kezelt személyes adatairól való tájékozódás joga;
  • a személyes adatok helyesbítésének, törlésének vagy korlátozott kezelésének kérése iránti jog;
  • a Bayer jogos érdeken, illetve közérdeken alapuló adatkezelés, és a profilozás kifogásolásának, illetve az ellene való tiltakozás joga;
  • az adathordozhatósághoz való jog;
  • panaszjog (lásd bővebben a 6. fejezetet)
  • az adatkezeléshez adott hozzájárulás visszavonásának joga, amellyel a jövőre nézve bármikor visszavonhatja a személyes adatai gyűjtéséhez, kezeléséhez és használatához való hozzájárulását. További tájékoztatásért tekintse meg a hozzájárulásán alapuló adatkezelést leíró fenti fejezeteket.

Amennyiben az egészségügyi szakember élni kíván jogaival, vagy kérdése merül fel az adatkezelési tájékoztató kapcsán, kérelmét/kérdését a jelen tájékoztató 2. fejezetében rögzített elérhetőségre küldheti meg e-mailben (adatvedelem@bayer.com) vagy postai úton (1117 Budapest, Dombóvári út 26.).

 

6.  Panaszjog és bírósági jogérvényesítés

Amennyiben az egészségügyi szakember a személyes adatok kezelése kapcsán jogainak sérelmét észleli az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésére:

6.1. közvetlenül az Adatkezelőhöz fordulhat postai levélben vagy emailen keresztül a 2. fejezetben rögzített elérhetőségeken.

6.2. bírósághoz fordulhat adatai jogellenes kezelése, valamint az adatbiztonság követelményeinek megszegése esetén. A jogszabályban rögzítettek szerint jogosult lehet kártérítésre, valamint sérelem díjra. A bíróság illetékességéről és elérhetőségeiről az alábbi honlapon tájékozódhat: www.birosagok.hu

6.3. az egészségügyi szakember a felügyeleti hatóságnál, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) bármikor panaszt nyújthat be a Bayer mint Adatkezelő ellen. A NAIH elérhetőségei: Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.Weboldal: www.naih.hu

7.  Az adatkezelési tájékoztató módosítása

Adatkezelési tájékoztató időnként aktualizálásra kerül. Az adatkezelési tájékoztató naprakész változata a Bayer weboldalán kerül közzétételre. Az esetleges módosítások a weboldalon történő közzétételkor lépnek hatályba. Ezért ajánlott, a weboldal rendszeres felkeresése, és tájékozódás az esetleges újabb változatról.

 

Legutoljára frissítve: 2022.03.07.